Egy átmulatott péntek este

Na hát nemrég leheltem csak életet magamba, mert a tegnapi picike mulatozásból (csak 1-2 koktél és tánci) végül reggel nyolcra sikerült hazavergődni...

Úgy indult az egész, hogy húgom és István valami 36 órás koncertre mentek, és nekem marhára nem volt kedvem egyedül ülni itthon pénteken, úgyhogy rábeszéltem Cintit meg Szezit, hogy menjünk Morrison's-ba koktélozni.

Cinti hozta a szokásos formáját...bepörgött valamin, megsértődött, és hazahúzott kb 11-kor. Persze Szezi velement, hogy kiengesztelje, engem meg otthagytak egy Andris nevű taggal, azzal a felkiáltással, hogy azért mi érezzük jól magunkat. Vicces. Főleg, hogy nem igazán bírom ezt a gyereket. Mármint nincs vele konkrét bajom, csak úgy egyszerűen nem rajongok érte túlzottan... Azért elvoltunk, eltáncolgattunk, iszogattunk nagyjából 1-ig, mert közben lebeszéltem Dáviddal, hogy találkozunk Nyugatinál, és megyünk a lakótársa barátnőjének a társaságához akárhova.

 Aztán az lett belőle, hogy nem voltunk ott egy óránál többet, mert itt meg Dávid pörgött be valamin, és indítványozta, hogy lépjünk le, és menjünk a húgomékhoz. Úgyhogy távoztunk, és mivel metró már nem járt, sétáltunk nagyjából egy órát a Váci úton, mire megtaláltuk a keresett címet. Eközben csak huszonnyolcszor beszéltünk a húgommal telefonon, de végül csak megoldottuk. Itt egy pár órát mulattunk, beszélgettünk, sörözgettünk, aztán olyan 7 körül már igen fáradt voltam, úgyhogy elindultunk haza. 

Az eredeti terv az volt, hogy a Deákon átszállunk a piros metróra, és Örsről mindketten könnyedén hazajutunk, de ez meghiúsult, amikor Kökin ébredtünk... :D Úgyhogy végül nagy duzzogva beletörődtünk, hogy Dávid ismét nálam alszik, és hazabuszoztunk. Dél körül húgomék is hazaértek, ők nagyjából azóta alszanak.

Szóval egy koktélos-táncos mulatságnak indult az este, és végül egy punk koncerten kötöttem ki. Meglepő fordulat. :D

és annyira jó, hogy ma nem vasárnap van... Az kéne még, hogy holnap hajnali nyolcra kelljen bikémre mennem... Így maradt másfél napom kipihenni magam.

Evil clown is evil

Ez most csak egy kis filmes szösszenet.

Mikor 2008-ban meghalt Heath Ledger, és utána a díjátadókon kb. minden lehetséges díjat megnyert posztumusz, kicsit bepörögtem, és úgy voltam vele, hogy meg se nézem a The Dark Knight-ot, hiába tetszett a Batman: Begins. Egyszerűen nem hittem el, hogy ez a brokebackmountain-os buzigyerek meg is érdemli a díjakat, gondoltam inkább csak azért kapja őket, mert meghalt. 

De mivel a bulin Peti Jokernek öltözött, kedvet kaptam a TDK-hoz, és hát komolyan mondom, le a kalappal. Visszaszívok mindent, amit mondtam, vagy gondoltam szegény Heath Ledger-ről, mert igenis megérdemelte a 30 díját... Amit ebben a filmben alakított, az valami félelmetes. Félelmetesen jó.

A hangja, az őrült nevetése, a szeme, ahogy nyújtogatja a nyelvét... Rég láttam ennyire jó pszichopatát filmvásznon (na nem mintha élőben olyan rengeteggel találkoznék), és rég csalódtam ennyire pozitívan egy színészben. 

Egyébként nem sok minden történt a héten. Voltam egy bődületesen rossz aerobikon, utána meg Jégfarsangra indultunk, de 40 perc sorbaállás után meguntuk a hidegben várakozást, beültünk egy mekibe, aztán még épphogy az utolsó busszal hazajöttem. A kedd egy szar este volt. 

Szia cica!

Kitartóan folytatom a sulibajárást, sőt bikém konzultáción tündököltem is a megannyi jó válaszommal... Úúúúgy szeretem <3 Az élettant viszont nagyon nehéz elviselnem... ezek az előadások... Beszéltem a többiekkel, és biztos, hogy nem bennem van a hiba, mert ők ugyanezt tapasztalták, de komolyan néha nem tudom, KissLevi miről beszél...olyan mintha elbambultam volna 5 percre, és emiatt vesztettem volna el a fonalat, kivéve, hogy igazából nem bambulok el, végig figyelek, de egyszerűen gőzöm nincs miről dumál. Na mindegy, majd a könyv felvilágosít. :D

Viszont kezdem azt hinni, hogy ez nem az én évem lesz. Kezdődött az egész azzal, hogy 2012-ben minden vizsgámon megbuktam, így nem lett meg a félévem. Azon csodálkoztam is, hogy sikerült a bikémet Varjúhoz felvenni (kb. 1 mp alatt telnek be a csoportjai), de hát persze hiába az apró siker, le kellett adnom, és passziválni magam... Akkor kitaláltam, hogy németet szeretnék tanulni, de a titkárnő már két hete nem jelez vissza, hogy most tulajdonképpen mi a lópikula van...és még mindig időt kér (állítólag ezen a héten lesz válasz).

Múlt hét szerdán meglátogattam a SOTE szemeszternyitó bulit, és innen a lakástól a Nagymező utcáig valahol sikerült elhagynom a diákomat. És bár egy pontosan behatárolt másfél órában, és egy pontosan behatárolt útvonalon hagytam el, mégsem sikerült a nyomára bukkannom. Amilyen szerencselánya vagyok mostanában, gondolom ennek is búcsút inthetek... A fő gondom az, hogy csak ezzel engednek be az EOK-ba, és rohadtul nincs kedvem minden nap magyarázkodni a biztonsági őröknek. :( Na meg azt se tudom, hogy most csinálnak-e nékem újat, így hogy passzívon vagyok... Remélem igen, csak matricát nem kapok rá.

És ha még ez se lenne elég, szombat este leestem a lépcsőn, és most tele vagyok kék foltokkal. Alig bírok leülni. :D 

De, hogy ne csak nyavalygással teljen ez a bejegyzés, meg hogy értelmet nyerjen a cím, folytatom vidámabb témával: szombaton tartottunk egy beöltözős bulit. Vagyis nagyrészt a húgom tartotta, én csak néhány embert hívtam meg, viszont ismertem a társaságot, úgyhogy mondhatjuk, hogy tartottunk... 

Szóval - gondolom marha nehéz kitalálni - én cica voltam. A húgom rendőr, István meg a Kaszás (kasza nélkül, mert az részegen nem biztos, hogy vicces eredményt szült volna). Végülis mindkét jelmezt én csináltam meg pénteken (mármint a fülemet-farkamat, meg húgom sapkáját-jelvényét), aztán szombat este az én szobám lett a sminkszoba, ahol István arca készült. Elég para lett a végeredmény. :D

Képeket most nem tudok feltenni, mert a fényképezőgéphez nincs itt a kábel, de nagyon jó jelmezek voltak: volt csöves, indián, cowgirl, hentes, Rango, Macskanő (-.-), Joker, valami ősemberek, egér, egy tejesdobozos öltönyös (ezt nem igazán tudtam hova tenni), és most több nem jut eszembe... Szerintem nagyon jól sikerült az este, ahol egyébként rettenetes mennyiségű alkohol elfogyott. Erről viszont tudok képet mutatni, mert ezt Dávid csinálta.

Ez nagyjából a kétharmada, mert ez még a nappali-konyha-étkező kiürítés előtt készült - tehát csak azok, amiket az emberek maguktól a szemétbe helyeztek. 

És hát igen, Dávid. Elérkeztük az este egy másik fontos momentumához. Az ember részegen őszinte. Azt tudni kell, hogy Dávidnak van barátnője, majdnem két éve. Azt is tudni kell, hogy nekem Dávid tetszik, amióta megismertem, kb. másfél éve. Valamint azt is tudni kell, hogy fogalmam nem volt, hogy hányadán állunk, mert egyszer így viselkedett velem, egyszer úgy. Elhívott a szülinapjára, úgy, hogy előtte csak egyszer találkoztunk, hónapokkal azelőtt. Egyszer meghívott egy osztálytalálkozójára, ahová a barátnőjét nem akarta elvinni, egyszer meg tök közömbös volt. Egyszer majdnem megcsókolt egy bulin, aztán még aznap este közölte, hogy ne ájuljak el magamtól, csak jófejnek tart. Már több, mint egy éve mondogatta, hogy nincs meg jól a barátnőjével, lehet, hogy szakítani kéne, blabla, de mégsem szakítottak. Úgyhogy én éltem az életem, ő is élte az övét, és már nagyon rég beszéltünk utoljára. Aztán húgom mondta, hogy jön Dávid a bulira, Barbi nélkül. Merthogy Barbi vidéken lesz, vagy mittudomén. Én meg persze egy picikét eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha...de aztán hamar napirendre tértem a dolog fölött. És eljött a buli, én épp Cintiékkel beszélgettem, amikor Dávid mesélte húgoméknak, hogy mekkora szarban vannak Barbival, és hogy ő úgy jött el otthonról, hogy vagy most azonnal szakítanak, vagy ő mindenképp időt kér, mert ez nagyon régóta csak szenvedés. Aztán rám nézett. ÚGY. Egy lány tudja, ha úgy néznek rá, hát ő határozottan úgy nézett. Később kint voltunk a teraszon ketten, és elmondta, hogy azóta tetszem neki, amióta megismert, nagyjából másfél éve. És, hogy az utóbbi időben azért nem beszéltünk, mert szarul érezte magát emiatt. Meg, hogy én nem mutattam, hogy tetszik nekem. (Hát könyörgöm, hogy bátorítanék valakit, aki párkapcsolatban él?!) Na mindegy, aztán nagyon édesen-romantikusan együtt aludtunk az ágyacskámban, és egész másnap ÚGY néztünk egymásra. Aztán nem tudom. Majd lesz valami.

Mindenféle ingyom-bingyom...

Szóval elkezdődött a suli, és én, mintha mi sem történt volna, járok előadásokra. Igazából meglehetősen élvezem a helyzetet egyelőre: bejárok, okosodok, szépen jegyzetelek, találkozom az ismerősökkel, viszont nincs az a kellemetlen érzés, hogy úristen, máris tanulni kéne. Kicsit rossz ugyan, hogy nincsenek gyakorlatok... hiányolom őket, főleg a biokémiát persze. Gondoltam rá, hogy megkérdezem az Imit, hogy bejárhatnék-e, de most úgy vagyok vele, hogy inkább nem. Bejárok helyette elsőéves bikém előadásokra, azokat ugyanis tavaly nemigen látogattam, viszont a szigorlati kérdések nem kis hányada ebből a molekuláris biológia tárgykörből kerül ki. Jövőre meg úgyse lesz rá időm (ahogy idén a csoporttársaimnak sincs), ugyanis ezek egyidőben vannak a másodéves egyéb órákkal. 

Szerintem nagyon okosan összehoztam egy órarendet, hogy az ütköző órák ellenére, néhány apró áldozatot hozva mindenre be tudjak járni. Összesen 3 molbiosz és 4 anat előadást kell kihagynom, plusz a 6 bikém konzultációból 3-at nem az F-esekkel, hanem a G csoporttal tölteni, de legalább megoldom azt, ami másoknak lehetetlen. Bár a molbiosz rohadt unalmas, azért valahogy megpróbálom majd kibírni, és jegyzetelni.

Egyébként marhára ráérek, úgyhogy voltam a héten párszor vásárolgatni, vettem a húgomnak ajándékot, meg költöttem a karácsonyi pénzemből/jegyeimből. Teljesen rákattantam a körömfestésre, úgyhogy rengeteg körmös videót nézegettem mostanában, meg elég sok körömlakkot vettem, hogy kamatoztathassam tehetségemet (most épp angry birds-ös design van a kezeimen). 

Bár ez nem olyan szép, mert nincs rajta fedőlakk, ugyanis ami volt nekem átlátszó fedőlakkom, az egyszercsak úgy döntött, hogy néha összemossa a színeket. Ahhoz viszont túl sokat szenvedtem a dühös madárkával, hogy egyszerűen csak elrontsam...

Amúgy vicces, de az lesz a vége, hogy addig festek mindenféle freskókat bal kézzel is, hogy a finom mozgások mestere leszek, és kiváló sebész válik majd belőlem. Vagy műkörmös.

Mostanában volt kétféle pöttyös körmöm is, az egyik (kék-fekete)  még valamikor vizsgaidőszakban, a másik (túrórudi) meg múlt héten  készült, a bukásaimat megünneplendő...

A heti bevásárlókörutam szerzeményei pedig ez a pár új lakk (többek között egy Catrice fedőlakk, ami remélem nem fogja összemosni a színeket), és az Alex névre hallgató zsiráfos nyaklánc a New Yorker-ből. 

Ha valaki körömlakkot akar venni mostanában (I'm expert on this), akkor érdemes az Essence háza táján nézelődni, mert azok eléggé le vannak most értékelve (átlag 300 Ft/db). 

Nos, nagyjából ennyi lenne. Jah, és a design-váltás: ezt a hónyuszit a húgommal építettük hosszú órákon keresztül a kertben, és annyira büszke vagyok rá, hogy úgy éreztem megérdemel egy fejlécet. :)

How not to live your life

Nyolc dolog, amit nem kellene megtennem:

1. Depresszióba esni

2. Öngyilkosságot elkövetni

3. Bemenni az Anat/Élettan Intézetekbe, és hisztit csapni

4. Megkeresni a "kedves" buktató tanárokat, és ellátni a bajukat

5. Megszakítani a kapcsolatot a csoporttársaimmal (ex-csoporttársaimmal)

6. Otthagyni az egyetemet

7. Itthon tespedni, és sorozatokat nézni fél évig

8. Önsajnálatba süppedni, zabálni és elhagyni magam

Szerencsére ezzel tisztában vagyok, és ez két dolgot jelent: azt, hogy nem ment el a józan eszem, és azt, hogy nyilvánvalóan előállok valami értelmes dologgal, amivel eltöltöm a passzív félévem. Az biztos, hogy munkát nem fogok keresni, mert senki nem alkalmazna engem öt hónapra, akármilyen szépen tudok nézni. Időpocsékolás lenne, és persze még több elutasításra sincs szükségem, köszönöm szépen.

Egyelőre úgy áll a dolog, hogy bejárok előadásokra, a biokémia konzultációkra, és aerobikra. Ezt egyrészt azért, hogy ne felejtsek el mindent, karbantartsam az agyam, haladjak a tanulnivalóval, hogy jövőre (a második körben) könnyebb legyen. Szóval hosszútávú befektetés. Az aerobik meg azért, hogy ne legyek kövér.

Másrészt azért, hogy a csoporttársaimmal lehessek. Borzasztóan fognak hiányozni, mert a másfél év alatt jó néhányukkal közel kerültünk egymáshoz, és az elválást szeretném addig odázni, amíg csak lehet. Szóval egy picit homokba dugom a fejem, és úgy teszek, mintha semmi sem változott volna. Együtt ülünk majd előadáson, együtt megyünk keddenként aerobikozni, együtt megyünk bulizni... Aztán szeptembertől majd minden más lesz. De az még messze van.

Valamint írtam egy nőnek, aki kezdő német kurzust indít a Nyelvi Intézetben, hogy ugyan passzív vagyok, de érdekelne a német, időm mint a tenger, mit tegyek? Remélem hamar válaszol, ahogy azt is remélem, hogy járhatok oda, mert így legalább tényleg hasznosan tölteném az időmet. Amúgy is akartam németet tanulni, legalább van okom elkezdeni.

Lássuk csak. Gondolom aktívabb leszek az IÖCS-ben. Jön egy pár tavaszi rendezvény, én meg ráérek, hát dolgozni fogok (főleg a Karneválon, és a Képzésen szeretnék).

Holnap leadom az indexem, visszaviszem a kölcsönzött könyveket a könyvtárba, együtt ebédelek a Cintivel és a Nórival, aztán megyek shoppingolni a húgommal. Nem esek szét. És nem fogok sírni.

Hiszem, hogy minden okkal történik, és hiszem, hogy egyszer hálás leszek azért, ami most zajlik. Hogy ebből majd valami hasznom lesz. Ha más nem is, legalább erősebb leszek. Mert, ami nem öl meg......