2011. december 6., kedd

Napi KatusAtus

Hát ezt muszáj elmesélnem, de szigorúan csak röviden. A mai aerobik rendhagyó volt, mert már vizsgázni is lehetett (azoknak, akiknek megvolt a 10 alkalmuk - nekem nem), úgyhogy ez egy igazán rövid óra kellett volna, hogy legyen a többiek számára: tanulunk egy koreográfiát, majd hasta la vista.

Miután megtanultuk a mozdulatsort, elkezdték hívni a vizsgázókat, mi meg kerestük a névsorolvasó lányokat, hogy bediktálhassuk a nevünket, és elhúzhassunk. AZONBAN. A semmiből hirtelen feltűnt Katus Attila -feltűnően túlöltözve a szokásos szereléséhez képest -, magához ragadta a mikrofont, és elkezdett szónokolni a StarLight nemtommiről, meg a Pizza Forte-ról, aminek, mint kiderült, ő a reklámarca...végül azt hozta ki a dologból, hogy mindjárt érkezik nem csekély mennyiségű pizza, ami mind arra vár, hogy mi elfogyasszuk.

Persze aztán jött a szokásos szöveg, hogy lájkoljuk a FB oldalát (és most már a pizzásat, meg a starlight-osat is), meg jelöljük be magunkat a fotókon, amiket majd készít rólunk pizzaevés közben, és legyünk igazán boldogok, hogy ismerhetjük őt, a nagy celebet.

Hát apukám, másfél éve járok erre az aerobikra, eddig se lájkoltalak, ezután se foglak, de azért azt el kell ismerni, hogy a pizza finom volt, és így a félév utolsó alkalmára egy szép gesztus volt tőled. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése